Lebomló zsákban év végéig elviszik a zöldhulladékot

Lebomló zsákban év végéig elviszik a zöldhulladékot

Egy cikkben minden, amit a zöldhulladék elszállításról tudni kell! Idén elmaradt az eddig gyakorlatban lévő, nagy, őszi zöldhulladék-gyűjtés. Viszont helyette egészen december végéig elviszik házunk elől a zsákokat a VSZ NZrt. munkatársai. De csak az átlátszó, lebomló zsákokat.

A Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. (VSZ NZrt.) az önkormányzat megbízásából idén egészen december 28-ig elszállítja zöldhulladékot a házak elől. Hogy melyik utcából mikor viszik el, itt megtalálja! 

Az önkormányzat közösségi együttélésre vonatkozó rendelete 2016 óta írja elő, hogyan kell szabályosan kitenni a zöldhulladékot – a város, a közösség, a környezet érdekeit szem előtt tartva.*

A rendészek, ahol nem szabályosan kihelyezett zöldhulladékot látnak, figyelmeztetik a lakókat, és felhívják figyelmüket a vonatkozó rendeletre. Ha az érintettek nem tesznek eleget a felhívásnak, akkor pénzbírságra is számíthatnak.

A Rendészetnek nem az a célja, hogy büntessen, hanem az, hogy az utcák ne legyenek tele szétszóródott levelekkel, ne okozzanak balesetet a kidobált gallyak, és hogy felhívják a figyelmet a közösségi együttélés szabályaira.

Mibe tegyük a zöldhulladékot?

Nem mindegy, hogy milyen zsákba gyűjtjük a kerti hulladékot.
A. Ha a házunk elé készítjük ki azt, akkor csak és kizárólag átlátszó, lebomló zsákokban helyezzük ki.
Ilyen zsákot egyszerűen, és nagyon jó ár/érték arányban a VSZ NZrt.-től vásárolhatunk.
B. Ha nem akarjuk megvárni zsákjaink elszállítását, mi is elvihetjük azokat a Hulladékudvarba, bármikor nyitvatartási időben.
Hulladékudvar: Szentendre, Szabadkai utca 9.
Nyitvatartás: hétfő-péntek: 7–15:30 h
szombat: 7–13 h
Ebben az esetben nem szükséges a lebomló zsák. Mégpedig azért nem, mert ezzel a lehetőséggel nagyon kevesen élnek, így az ott dolgozó szakembereknek van arra kapacitásuk, hogy kiborítsák a zsákokból a behozott zöldhulladékot. Ilyenkor a zöldhulladék a megfelelő konténerbe kerül, a nem lebomló zsák pedig a műanyag szelektív gyűjtőbe.

Hol tudunk átlátszó, lebomló zsákot venni?

A VSZ NZrt. ügyfélszolgálaton vagy a Hulladékudvarban tudunk átlátszó, lebomló zsákot venni, nagyon kedvező, 100 Ft/db áron.

Ügyfélszolgálat: Szentendre, Duna-korzó 25. (a Part Mozi épülete)
Nyitvatartás:
hétfő: 8–20 h
kedd: zárva
szerda: 11–16 h
csütörtök: zárva
péntek: 8–13 h

Hulladékudvar: Szentendre, Szabadkai utca 9.
Nyitvatartás:
hétfő-péntek: 7–15:30 h
szombat: 7–13 h

Ha valamiért a fent említett két helyen nem tudjuk megvenni a lebomló zsákokat, akkor bármelyik kertészeti áruházban megtehetjük azt, igaz jóval drágábban.

Mi legyen a zsákokban?

Fontos, hogy csak tiszta zöld-hulladékot tegyünk a zsákokba. Ne legyen saras, ne tegyünk bele földet, mert azt nem tudják elvinni. Hosszabb ágakat is kitehetünk (maximum 1 méteresre felaprítva), azokat azonban nem kell zsákokba tenni, viszont legalább két ponton kötegeljük össze, hogy kézzel fel tudják markolni a szakemberek.

Mikor kerülünk sorra, és mikorra készítsük ki a zsákokat?

A VSZN Zrt. honlapján található oldalon   írjuk be a zöldhulladék utcakeresőbe az utcánk nevét, és azonnal megtudjuk, hogy mikor jön hozzánk az elszállítócsapat. Fontos, hogy a zsákokat vagy az elszállítást megelőző este, vagy aznap kora reggel készítsük ki, hogy szép maradjon az utcakép, ne álljon ott napokig a zsákban a szemét. Ha sokkal korábban tesszük ki felborulhatnak, kiszakadhatnak a zsákok, és megint szétszóródnak a falevelek, gallyak. A zsákokat a saját ingatlanunk elé tegyük ki. Más helyet csak akkor keressünk nekik, ha erre nincs fizikailag lehetőségünk (pl. túl keskeny járda). 

Mit tegyünk, ha lemaradtunk az időpontunkról?

Ha lemaradtunk az időpontunkról, sajnos idén már nem tudjuk ingyenesen elszállíttatni a zöldhulladékot. Ilyenkor a további megoldások:
A. mi magunk bevisszük a Hulladékudvarba, egész évben, bármikor a nyitvatartási időben, 3m3/év mennyiségig díjmentesen,
B. egy kertészeti céget is megbízhatunk az elszállítással,
C. illetve komposztot is készíthetünk a zöld trágyából, ami  a legkörnyezetbarátabb megoldás.
Fontos tudni, hogy az avarégetés súlyosan környezetromboló tevékenység, ami az egész országban tilos, ezért büntetést von maga után. Tartsuk be a szabályokat a természet, a városunk, a saját érdekünkben!